Ugrás a tartalomra

Lukács gyógyfürdő

leguan küldte be December 16, 2016 időpontban
Létrehozás
1857

A József-hegy, Szemlő-hegy lábánál fakadó forrásokat már a rómaiak is ismerték és hasznosították. Egy Claudius császár idejéből származó felirat említi az itt folyó felső és alsó meleg vizű forrást (aqua calidae superiores et inferiores). A középkorban itt a XII. században gyógyítással foglalkozó lovagrend, a Szent János lovagok (johanniták) telepedtek le, a kolostoruk mellé fürdőt és kórházat is építve. A török korban is működtek ezen a helyen fürdők (a mai Császár fürdő elődje, a Veli-bej fürdő, valamint a Lukács fürdő helyén a "lőpormalom melletti fürdő",), ahol a feltörő forrás energiáját elsősorban a lőporgyártásban és a gabonaőrlésben hasznosították. Buda felszabadítása után az összes fürdőt kincstári kezelésbe vették, a József-hegy lábánál található, a Császár és a Lukács fürdő területén fakadó forrásokat is. A fürdő jelentősége a XVIII. század végétől csökkent, egy 1852-ből származó leírás szerint a „Császárfürdő tőszomszéd közelében lévő malom udvarában van az úgynevezett Lukáts fürdő, amelynek felette csekély számú kádjai leginkább a vidékről érkező földmívelők által szokott gyógyul használtatni”.

1857-ben egy óbudai molnármester kezdte meg a fürdő kiépítését, 1884-ben Palotay Fülöp megvásárolta a kincstártól a területet és tovább bővítette az intézményt, az épület megtervezésével Ray Rezsőt bízta meg. 1893-ban a fürdőt részvénytársasággá alakították, felépítették egy gyógyszállót, iszapfürdőt, népgyógyfürdőt, modern népgyógyászati osztályokat és uszodákat. Ekkor vezették be a Szent Lukács gyógyfürdő elnevezést. A Gellért fürdő megnyitásáig ez volt Budapest legmodernebb és legnépszerűbb fürdője, sok beteg érkezett külföldről is az intézménybe.

A II. világháború után a Szent Lukács Gyógyfürdő vállalatot államosították, hozzácsatolták a Császár fürdőt, majd e két intézményből megalakult az Állami Rheumakórház, amelyet 1951 tavaszán összevonva az Országos Balneológiai Kutató Intézettel, megalakult a Kunfi Zsigmond Utcai Állami Kórház, melynek nevét egy évvel később Országos Reuma és Fürdőügyi Intézetre változtatják (ez a későbbi Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet, az ORFI jogelődje).

Az intézményben működő uszoda.

Cím

Frankel Leó utca 25-29
Magyarország

Hosszúsági és széleségi fokok